MUSICA TRANSILVANCA

MUSICA TRANSILVANICA

Hangverseny

Szent Cecília kórus és zenekar

Főszervező: Asociația Egyházzene-Kolozsvár Egyesület

Helyszín: Szentháromság (Piarista) templom Kolozsvár|

Augusztus 20; 19:00 – 20:10

Államalapító Szent István királyunk napján, az egyesület keretében működő Szent Cecília kórus és zenekar ünnepi műsorral tartott hangversenyt: Musica Transilvanica címmel. A nyári koncertek keretében sorra kerülő esemény célja, hogy  megismertesse a közönséggel erdélyi egyházzenei műkincseinket, azon szerzők munkásságát, akik hozzájárultak szellemi és kulturális gyarapodásunkhoz. Az eseményre összegyűlt lelkes közönség számak körülbelűl 150 főre tehető. A Szent Cecília kórus és zenekar együttesében 60 fő közreműködésével a következő műsorral tartottuk meg a koncertet:

  • Ruzitska György: Magyar nyitány/Zrínyi nyitány – A kolozsvári Nemzeti Színház színpadán egykor gyakran előadott, igen kedvelt történeti dráma, Theodor Körner Zrínyijéjez Ruzitska György 1830-ban komponált előjátékot. A bécsi származású, 1811 óta Erdélyben élő muzsikus ekkorra már kamaradarabokat, egy operát és a katolikus liturgiához kapcsolódó műveket szerzett.
  • Szöllősy Attila: Szent Gellért mise – Honvédorvos volt Dr. Szöllősy Attila, akinek a 19. század végén/20. század elején több alkalmi zeneművét és a katolikus egyházi liturgiához kapcsolódó alkotását hallhatta a kolozsvári közönség. Írt operettet, nyitányt, megzenésítette magyar költők verseit. Korabeli elismertségét jelzi, hogy a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport alapkőletételénél 1902-ben az ő Mátyás király emlékecímű dalát is előadták.
  • Kodály Zoltán: Ének szent István királyhoz – A Szent István-emlékév kapcsán Kodály Zoltán Székesfehérvár polgármestere felkérésére komponálta 1938-ban az Ének Szent István királyhoz című kórusművét. A darab azon a székesfehérvári országgyűlésen hangzott fel először, ahol, 900 évvel az államalapító király halála után, nemzeti ünneppé nyilvánították augusztus 20-át.
  • Farkas Ödön: Ballade hongroise
  • A kezdetben mérnöki tanulmányokat folytató Farkas Ödön az újonnan alapított Budapesti Zeneakadémia első végzettjei közé tartozott. Bár nem Erdélyben született, a zeneszerző-karmester 1879-től haláláig, 1913-ig Kolozsvár zenei kultúráját gazdagította
  • Horváth Márton Levente:Szent Mihály himnusz – Orgonaművészként, zeneszerzőként elismert szerző Horváth Márton Levente, művével zártuk, fohászkodva a főtéri templom védőszentjének közbenjárásáért.

A Musica Transilvanica augusztusi koncertje révén, a tisztelt közönség megismerhette egy Kolozsvártól nem messze született orvos-zeneszerző munkásságát, aki önzetlenül áldozta tehetségét és idejét az erdélyi egyházzene felvirágoztatásához. Zenei fohászunk országalapító királyunk Szent István ünnepén történt, éppen Szent Gellért püspök közbenjárását kérve, akire bölcs királyunk saját fia nevelését bízta. Hálásak vagyunk a Communitas Alapítvány támogatásáért, hogy megvalósíthattuk ezt a felemelő koncertet.

Potyó István – karnagy